Másfél hónapig tudtam titkolni a Szerelmünket, majd egy váratlan pillanatban kaptam egy üzenetet Anyutól, hogy jobb lenne, ha elmennék egy szintén leszbikus barátnőm mintájára külföldre, mintsem itthon csodásítom magam. A hírem hamarabb megelőzött, minthogy lett volna elég bátorságom elé állni. Később kiderült, semmiféle hírről nem volt szó, hiszen nagyon diszkréten és titokban éltük a kapcsolatunkat. Anya valahogy rájött, hogy az általa is ismert lány és én, egy párt alkotunk. A mai napig nem tudom, hogy jöhetett rá, ha elmondása szerint soha nem sejtette, hogy bennem van érdeklődés a nők iránt. Az üzenet után nem tagadásba kezdtem, hanem kiterítettem minden lapomat és beismertem, hogy valóban lánnyal vagyok kapcsolatban.
Ő azonnal a lakásunkra jött, hiszen ekkor még anyával éltem, és megkérte a páromat, hogy soha többé nemhogy a lakásba, de a környékre se merje a lábát tenni, és takaródjon a lakásból. Ezt meg is tette, így anyával ketten maradtunk. A következő fél óra maga volt a pokol. Hangos hisztibe kezdett anya és könnyek között közölte velem, hogy neki nincs gyereke. Egy ragyogó üstökös voltam fent az égen, ami most szétfoszlott és szégyenfolt lett, valamint ha lenne testvérem, az milyen jó lenne, mert akkor legalább lenne egy gyereke.
A beszélgetés után alig vártam, hogy az otthonomból, ami egész életemben a menedékem volt, messze elrohanjak az ember után, akire most óriási szükségem van, és aki meg tud nyugtatni. Most is remegő kézzel írom ezt a bejegyzést, 10 hónap távlatából. Napokig nem bukkantam fel, és lassanként minden ruhám, amire szükségem van a páromhoz került. Vele életem, a biztonságban, a menedékben, az új otthonomban, és akkor még nem is sejtettem, hogy a pokol csak most jön. Eldördült a rajtpisztoly, én pedig hatalmas fejest ugrottam bele. Egyet tudtam. A boldogságot és a szerelmet választom, nem pedig anya parancsát. Hogy úgy éljek, ahogy neki jó, ahogy ő elvárja, és ahogy mások is elvárják. Nem akartam senkit és semmit magam köré, csak a szerelmet. Másnap megcsörrent a telefonom, anya hívott. Azt kérte tőlem, hogy beszéljünk. Egész nap rosszul voltam, és nem tudtam teljesítenem a munkahelyemen. Az egész napom olyan volt, mint amikor valaki a halálos ítéletét várja. Olyan nevelést kaptam, hogy ha nem én voltam a hibás egy vitában vagy nézeteltérésben, akkor is én legyek az, aki oda lép és aki bocsánatot kér. A lelki terror legszebb pszichológiai hasonlatait lehet megfigyelni az életemben. Rettegtem a találkozástól, attól, hogy mi lehet az, amire ő egész nap készül. Mennyire összeszedett szinte előre megírt beszéddel várhat, hiszen neki ott az egész napja, hogy végiggondolja, mit is szeretne mondani, míg én egész nap azon kattogok, hogy vajon hogyan tudom majd kivédeni a kivédhetetlent. Napközben rádöbbentem, hogy nem érdekel mi lesz. Nem érdekel mit mond, hiszen én tudom, biztosan tudom, hogy mit akarok.
Eljött a rettegett este, és ahogy vártam a beszélgetés gyermekkoromtól indult, és szüleim válásán át a kamaszkoromig ívelt fel. Magyarázatokat, de legfőképpen válaszokat keresett anya arra, hogy most miért döntöttem így, és mindenképp arra jutott, hogy ez nem bennem lévő szexuális irányítottság, hanem sérelmek és önbizalom hiányok, amit másként nem tudok kiadni magamból, csak úgy, ha ilyen életet élek. Biztos volt benne, hogy szexuálpszichológushoz kell mennem, mert ez egy betegség, és ebből ki lehet gyógyulni. Próbáltam vele megértetni, hogy teljesen tudatában vagyok annak, amit teszek és higyje el, így vagyok rendben. Szeretem a páromat, és nem akarom elhagyni azért, mert neki ez nem fér bele az értékrendjébe. Ekkor jött a dupla csavar, az öngyilkossággal való fenyegetőzése. Utólag könnyű azt mondani, hogy csak rémisztgetni próbált, akkor rettegtem, hogy mi lesz, ha ezt megteszi, és én hogyan fogom tovább élni az életemet azzal a teherrel a lelkemben, hogy az anyám miattam halt meg. Azért, mert a lánya egy nőben találta meg a boldogságát. Ilyen, és ehhez hasonló beszélgetés hegyek következtek hónapokon keresztül, így fél év után egy hatalmas döntést hoztam.
Olyat, aminek még most is iszom a levét, de tudom, nemsokára vége.