Mindenkinek eljön az életében az a pillanat, amikor belenézel a tükörbe, és nem Te nézel vissza saját magadra. Velem is így történt. Ekkor mondtam azt, hogy elég volt. Szeretnék végre az az ember lenni, aki én vagyok, szeretném felvállalni önmagam és nem megfelelni szeretnék, hanem boldogan élni.

Ez a sorsfordító pillanat 2017. November 23-a volt. 
10 évnyi próbálkozás, és jó néhány kudarcot vallott kapcsolat után rájöttem, túl rövid az élet ahhoz, hogy boldogtalanul és másoknak megfelelve éljem le. A lányokhoz, a saját nememhez vonzódom. 30 éves vagyok, amikor ezek az események beléptek az életembe, 29 voltam.

A történetem közel sem ennyire lesarkított, hogy nem működött a pasikkal és mindezt feladva, nővel találtam meg a szerelmet. 
8 évesen voltam először szerelmes lányba. Nyilván ez betudható kis kori szeleburdiságnak, hiszen a törpe kint van a nagyvilágban, elkezd iskolába járni, és szépet lát. Aztán évekkel később ez az érzés újra előjött, 7-8 osztályos koromban is, majd a gimi éveiben, az egyetemen, az egyetem után, és lépten-nyomon az életemben. Olyan családból származom, ahol kiskoromtól azt nevelte belém édesanyám, ez bizony betegség, és az ilyen embereknek kérdőjelesen van joguk az élethez, egészen pontosan szerinte a Taigetoszról kellene dobálni őket. Minket. Mindezek után talán érthető okokból, az egyetlen lehetőségem az elfojtás volt. Csendben szenvedni, szerelem és vágy nélküli kapcsolatokban élni hetero kapcsolatban. Mindent megpróbáltam, hogy működőképessé tegyem a heteroszexuális kapcsolataimat, és mindig egy hiba volt bennük. Én nem működtem. Nem tudtam elengedni magam, megélni, hogy nő vagyok, fájdalmas volt minden együttlét, és színlelt orgazmusokkal tudtam ezt a kínszenvedést rövidebbé tenni, ugyanis soha nem volt orgazmusom férfitől. Dekoratív, csinos lány vagyok, kedvemre válogathattam a férfiak között, és mégsem ment. Nő szerettem volna lenni, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban élni, és mint mindenki, szeretni a szexet és hagyni, hogy forrjon a vérem. A szexuális irányultságom felvállalását még az is nehezítette, hogy 2 diplomásként nem engedhettem meg magamnak, hogy megpecsételve éljem a napjaimat, vagy esetleg elveszítsem a munkámat, így egyetlen dolog maradt, a magányos pokol. Szingliként élni évekig. Társas lények vagyunk, és mint mindenki, én is vágytam szerelemre.

3 éve megismertem egy lányt, akinek akkor lánnyal volt kapcsolata. Az első találkozásunk csak 5 perces volt, de érezhető volt valami a levegőben. Mindketten egymás szemébe kapaszkodva köszöntünk el egymástól. Egész nap Rá gondoltam, és küzdöttem a Taigetosz elmélettel, és a vonzalommal. Sikerült pár hét alatt ezt csitítani magamban. Annak ellenére, hogy egy városban lakunk, szerencsére nem találkoztunk többet. Eltelt egy év, és újra találkoztunk. Az előtte elfojtott érzések azonnal a felszínre törtek, és toporzékoltak bennem, hangosan dörömböltek a mellkasomon. Ismét egy erős harccal, csitítottam magamban mindent, de akkor már hetente, később naponta ki akart szabadulni ez az érzés belőlem. 3 hónap múlva újra találkoztunk, aminek az lett a vége, hogy 2 nap múlva pár voltunk. Kiderült, mind a ketten ugyan úgy meg voltunk őrülve a másik iránt, csak egyikünk sem mert lépést tenni a másik felé. Ő az, akivel megélhetem azt, ami mindig is hiányzott az életemből, ami miatt sosem tudtam megélni magamat, a nőiségemet egy kapcsolatban.

Ragyogok, boldog vagyok és őrülten szerelmes. Végre megtaláltam az utamat, amit mindig is kerestem, viszont az életem pokol lett. A családom tette azzá...